Sziciliai színkavalkád

  

 

 

 
Szállások
 
Szicilia
 
Hasznos információk
 
Programok, kirándulások
 
Gasztro menü
 
Strandok
Strandok : Strandok Catania környékén

Strandok Catania környékén

Kedvenc strandjaim AciCastello és AciTerzza partszakaszon és Cataniában

 


 

Catania:

Két strand van, ami nagyon közel van a városhoz. Az egyik a várostól délre fekszik, homokos városi tengerpart a

Playa: Ez egy több kilométer hosszan elnyúló homokos partszakasz ahonnan a kilátás csodálatos hiszen az Etna panorámája tárul elénk, nyugati irányba Catania kikötőjét vehetjük szemügyre hatalamas hajóival és óriásdaruival.. A helyiek közkedvelt strandja. A partszakaszon különböző standok várják a fürdőzőket,térítés ellenébenami általábam 5-8 euró, de ezért cserében kapunk napernyőt, napágyat, van zuhanyozási lehetőség és mosdók is. A strand területén vannak természetesen bárok, éttermek, részt vehetünk aqua aerobikon is. Nagyon sok kisgyermekes család látogatja ezt a partszakaszt. Megoszlik a turisták véleménye erről a strandról, sokak szerint túlzsúfolt. Itt szinte mindig fúj a szél, pont ezért az egyik részét a szörfösök számára jelölték ki.

A Fontanarossa repülőtér a strand mögött húzódik, így nagy repülőforgalomra is számíthatunk. Az biztos, hogy a környéken nem ez a legnyugodtabb és legcsendesebb strand. A délutáni órákban a legkellemesebb a tengerpart, amikor sokan már hazafelé indulnak és a nap sem égeti a bőrünket.

A Playán lehet úgynevezett strandkabinokat (cabina) is bérelni, amiket a nagy olasz családok előszeretettel látogatnak főszezonban. Ekkor a családok mindenféle étellel és itallal – és sok-sok kisgyerekkel – kivonulnak, kártyáznak, fürödnek és élvezik a dolce vitát.

Ennek a partszakasznak van néhány szabad strandja is, ahol felállíthatjuk napernyőinket és csodálhatjuk a tengert.

Leginkább azoknak ajánlom ezt a strandot, akik autó nélkül szeretnének Cataniába egy kicsit fürdőzni, a hosszú séta után.

Ha elindulunk a Play-án a strandok egymást érik bármelyiket is választjuk is biztos nyugott pihenés vár ránk.        

Az egyik legnagyobb strand a play-án rögtön a playa elején Lido Arcobaleno    A másik kedvelt strand a Lido Exselsior szintén a Play-án, itt medence is található.  A lehetőségek tárháza: Lido Azzurro

 

Acicastello

Az egyik kedvenc partszakaszom Cataniától északabbra vulkanikus sziklákkal tarkított partszakasz (9 km-re fekszik a várostól), ami elsősorban az 1076-ban épült normann kastélyáról híres, ezt mindenképpen érdemes meglátogatnunk (3 euró a belépő). Ha kedvünk tartja már itt is megmártózhatunk tengerben. A kastélytól lépcső vezet le a partra; semmiképpen se felejtsünk el búvárszemüveget hozni magunkkal, mert itt igencsak sok látnivaló akad a tengerben.

Jellegzetes úgynevezett '' solarium'' strandokat építenek a nyári hónapokban, ami gyakorlatilag egy fa szerkezetre épült strandként kell elképzeljünk.

Danielono windsurf club standja

 

Aci Trezza

Gyakorlatilag AciCastellóval egybeépült (11 km-re fekszik Cataniától): egy helyes kis halászfalu, ami a Marine Riserva dei Ciclopi természetvédelmi területen fekszik. Aki tiszta és nyugalmas tengerparti környezetre vágyik, azt itt mind megtalálja. Lehet búvárkodni és természetesen úszni is. Ráadásul itt található a Faraglioni, ami nem más, mint három tengerből kiálló szikla, sok turista e festői látvány miatt keresi fel ezt a különleges tengerpartot.

Nagyon híres ősfás medencés strandja közkedvelt a helyiek és a turisták körében egyaránt. napernyőt és napozó ágyat is bérelehünk. Akik pedig gyerekekkel érkeznek animátorok várják a medencénél. Úszosapka használata kötelező.

Természetesen itt is vannak éttermek, bárok és szórakozóhelyek, unatkozni biztosan nem fogunk. Giovanni Verga híres regénye A Malavoglia család is itt játszódik, ami egy halászcsalád életét mutatja be.

A halászfalú partszakaszát hangultos Trattoria azaz éttermek valamint egy nagyon hangulatos Lounegbar szegélyezi a kiadós fürdőzés és búvárkodás után bátran megvacsorázhatunk és gyönyörködhetünk a naplementében.

Lido Dei Ciclopi

Ősfás strand medencével, belépő 8€. Ez az egyik strand mely szinte egész évben nyitva tart.

Lido Dei Ciclopi

 

Capo Mulini

ha utunkat folytatjuk északra haladva (14 km-re fekszik Cataniától) Csupán néhány házból, egy kellemes kis kikötőből és egy homokos tengerpartból áll Capo Mulini. A tenger kristálytiszta itt és a partról csodálatos látványt nyújtanak a Ciclopi- és a Lachea-szigetek.

Ha egy kitűnő halebédet vagy halvacsorát szeretnénk elkölteni, akkor ez a legtökéletesebb hely, hiszen számos jó étteremmel büszkélkedhet ez a festői kis halászfalu. Ezek közül az egyik legnépszerűbb hely az il Porticciol, mindenképpen érdemes kipróbálni.

 

Oasi del Simeto:

Déli irányba indulva Cataniától 17 km-re található ez a homokos strand, ami egy természetvédelmi terület része. Ingyenes és sokkal nyugodtabb hely, mint például a Playa. Bár autóznunk kell, hogy eljussunk ide és nem is könnyű megtalálni, de mindenképpen megéri a fáradtságot. Cataniából induljunk el az SS114-es jelzésű úton Siracusa irányába és a Ponte Primosole hídnál térjünk le róla. Darvak, gólyák és más madarak költőhelye a tengerpart.

 

 

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Rólam

 

 
Hasznos Linkek
 
Facebook
 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Látogatók
Indulás: 2015-10-20
 

 



 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!